Cigándra látogatott a Blikk, miután múlt héten megjelent egy elemzés arról, melyik járásban mekkora az átlagkereset. A bodrogközi Cigándon a legalacsonyabb.
Míg Budapesten a II. és a XII. kerületben a bruttó átlagkeresetek meghaladják az egymillió forintot, addig a borsodi Cigánd központú járásban a 390 ezer forintot sem éri el ez az összeg, a különbség majdnem háromszoros.
A Blikk újságírója ennek apropójából látogatott el a Bodrogköz egyetlen városába, és fel volt készülve rá, hogy lepusztultság fogadja majd. Ám meglepődve tapasztalta, hogy a település első ránézésre előremutatónak tűnik vadonatúj uszodával, impozáns sportközponttal, múzeummal büszkélkedhet.
A valóság élesen eltér ettől a látszattól, egy Patyomkin-városról van szó.
Lehet, hogy a városi beruházások nem erre utalnak, de az itt élők közül a többség úgy érzi, hogy szinte lehetetlen megélni ebből a fizetésből, ezért rákényszerülnek, hogy a pénzügyi okok miatt más megoldásokat keressenek.
A város lakosságának jelentős hányada közmunkásként tengődik, mindössze havi 85 ezer forintos jövedelemmel. Még azok a helyiek is, akiknek sikerült jobban fizető állást találniuk, jellemzően Debrecenbe vagy épp külföldre, Németországba járnak dolgozni, mert a helyi munkalehetőségek egyszerűen elégtelenek. A kisvárdi csirkeüzembe nem mindenki tud eljárni, a sátoraljaújhelyi lemezgyárban is három műszakban kellene dolgozni, de este 9-kor elmegy az utolsó busz, így nem lehet hazajutni. A sátoraljaújhelyi dohánygyárban megkereshető nettó 160 ezerből sem lehet megélni. Van, aki hétfőtől péntekig Debrecenben dolgozik („hetel”), és csak hétvégére tud hazamenni. Így tud 3-400 ezer forintot megkeresni, a szállását és az étkezését fizetik. Ebből a mókuskerékből azonban nem lehet kitörni, helyben nem nagyon van munkalehetőség, sokan választják a külföldet emiatt.
Az interjúalanyok beszámolói szerint a megélhetés nehézségei, a szűkös fizetések ellenére szinte lehetetlen eladni a házaikat, hiszen a rossz kereseti viszonyok miatt az ingatlanárak is alacsonyak a településen. Van, aki abban gondolkodik, hogy majd nyugdíjas korában tér haza ide. Hiába épül uszoda vagy sportkomplexum pályázati pénzekből, ezzel nem lehet a cigándiakat itt tartani.
Paradox helyzet, hogy a település minden négyzetcentimétere modern és ápolt, ám a valóságban a lakosok nagy része küzd a mindennapi megélhetésért.
A városvezetés láthatóan erőfeszítéseket tesz a külsőségek fejlesztésére, ám ezek a beruházások a lakók számára csupán illúziót teremtenek, valódi megoldást nem kínálnak a megélhetési problémákra. Az uszodába nem az itt lakók, hanem csak a gyerekek járnak iskolaidőben. A skanzen és múzeum nem nagy volumenű turizmust szolgál ki.
A szakértői elemzések rávilágítanak arra, hogy a fővárosi és a vidéki keresetek közötti szakadék hosszú távon várhatóan nem fog csökkenni. Az elmúlt évtizedekben sem történt érdemi közeledés, sőt, a társadalmi különbségek, az ingatlanárak és a munkalehetőségek területi koncentrációja tovább fokozzák az eltéréseket. Cigánd példája jól szemlélteti, hogy a látszólag fejlett infrastruktúra és külső megjelenés ellenére a vidéki lakosság jelentős része továbbra is a szegénység és a megélhetési nehézségek árnyékában él.
Fotó: a cigándi Bodrogközi Múzeumporta tájháza, forrása: Wikipedia
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
